A vasárnap esti szorongás többnyire abból fakad, hogy a hétvége sem hoz valódi megnyugvást. A házimunka, az ügyintézés, az e-mailek és a családi teendők kitöltik a szabadnapokat, így sokan kimerülten kezdjük az újabb munkahetet. A Real Sample magazinnak nyilatkozó Alexis Verbin terapeuta szerint emiatt a szervezetünk akkor is egy enyhe stresszállapotban ragadhat, amikor éppen nem dolgozunk. Egy másik pszichológus, HJ Cho hozzátette, sokan hajlamosak vagyunk pihenés közben is a teendőlistán járatni az agyunkat, ezért a következő hét kötelességei fejben már vasárnap elkezdődnek. Ez vezethet ahhoz, hogy úgy érezzük, a hétvége egy pillanat alatt eltelt, miközben kicsit sem sikerült feltöltődnünk.
A francia vasárnap kifejezés Franciaországban régóta a pihenéshez kapcsolódik. A lap szerint az 1906 óta érvényes francia szabályozás biztosítja, hogy az emberek legfeljebb hat napot dolgozzanak hetente, a vasárnap pedig a legtöbbek számára pihenőnap. Lényege, hogy ezt a napot nem zsúfolják tele hasznosnak gondolt feladatokkal és házimunkával. Ehelyett később kelnek, barátokkal találkoznak, olvasnak vagy bármi mással foglalkoznak, ami örömet okoz. Nincs előírt program, a cél az, hogy legyen egy olyan napjuk, amely nem a teljesítményről és a felelősségről szól, és teret enged a spontán kikapcsolódásnak.

A francia vasárnapot úgy próbálhatod ki a legegyszerűbben, ha erre a napra félreteszed a munkát, az ügyintézést és a teljesítményalapú feladatokat. Ha egy egész vasárnap túl nagy vállalásnak tűnik, Verbin szerint érdemes két-három olyan órával kezdeni, aminek nincs előre meghatározott programja.
Ebben az időszakban olvashatsz kedvtelésből, sétálhatsz lépésszámláló nélkül, reggelizhetsz a teraszon vagy felhívhatsz egy régi barátot. A módszer idővel segíthet abban, hogy könnyebben elfogadd a bizonytalanságot, és ne érezd úgy, hogy a pihenést előbb ki kell érdemelned.
2026. szeptember 18. 20:10
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi Bakos Csenge RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva