
Mindig fehér agyagot használok, a nagyobb tárgyak alapját legtöbbször korongon készítem el, ezután építem össze, díszítem tovább. A kisebb, tömör tárgyakat szobrászkodni szoktam. 1200 fokon, vagyis magas tűzön égetek speciális mázakkal, van, hogy transzparens máz alá színezek engóbokkal, van, hogy magát a mázat színezem különböző fémek oxidjaival. Minden esetben kétszer égetek, és a végeredmény stabilan fagyálló.

A természetből, az életformámból, a megrendelők kéréseiből egyaránt, illetve gyakran agyagozom együtt másokkal, a barátaimmal, néha az ő gyerekeikkel. Korábban, míg Pesten éltem, több foglalkozást tartottam, újabban rászorultsági alapon inkább önkénteskedni szoktam. A lényeg, hogy sokan sokféleképpen tudunk meríteni a kollektív tudattalanból, egymás ötleteit továbbgondolva. A csigáim testét például egy kislánytól tanultam, a nevére sajnos nem emlékszem, már biztosan felnőtt, de aznap délután, amikor az anyukájával eljött hozzám egy rendelést átvenni, volt nála egy babafésű. Éppen csigákat készítettem, megfogott egyet, és belenyomta a testébe a fésű tüskéit. Amikor megláttam, úgy megörültem neki, hogy egyből nekem is adta a babája fésűjét, ami irtó önzetlen gesztus egy kb. ötévestől. Azóta is így készül minden csiga a műhelyemben. A Pinteresttől viszont próbálom magam távol tartani, nem mondom, hogy soha nem fordult még elő, hogy ránéztem, de igyekszem a lehető legintaktabb módon tartani a belső vizuális világomat.

Nehezen kezdek bele és nehezen hagyom abba. De valójában az adminisztráción kívül minden részfeladatot szeretek. Egyeztetni, fotózni, csomagolni, sőt még postára menni is. Az időt osztom be viszonylag nehezen.
Nagyjából mindent: időtöltést, identitást, megélhetést, önkifejezést, kapcsolódást másokhoz, magamhoz, tán a fennebbvalóhoz, utat az anyagból az anyagtalanba.

A magas műszaki minőségükre, hogy nincs panasz – valóban fagyállóak. A nem ritkán másfél évtizede évről évre visszatérő megrendelőkre, a rengeteg elismerésre, jószóra, dicséretre, amit kaptam. A dizájnra, amit ugyan egyre többen csinálunk – nincs is igazán új a nap alatt –, de mégiscsak egy vagyok azok közül, akik elkezdték. Hogy nem vagyok kényszervállalkozó – habár bele kényszerítettek a vállalkozásba, de ez csak a keret, nem túl lényeges. Hogy van pár olyan alkotásom, amihez valóban nagyon nagy türelem, összpontosítás, rutin és alázat kellett, hogy elkészíthessem, amire ránézve látszik, hogy ebben az egészben bizony több tízezer óra munka van, és nem elsőre sikerült, de nem is másodjára! Hogy a kerámiáimon keresztül a világ számtalan helyére eljutottam már, s bár ez talán nem is olyan fontos, de az ember mégis csak gyarló egy kicsit: ezek által a tárgyak által hagyok magam után valamit.

2026. szeptember 24. 18:10
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi Bakos Csenge RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva