Még a nyáron forgatott dokumentumfilmet egy lelkes, fiatal csapat a magyar konyhák egyik legkedveltebb, időtálló darabjáról, a Szarvasi® MiniEspressóról. A film az ipartörténet mellett az emberi szenvedélyről szól, valamint arról az édes nosztalgiáról, amit minden magyar háztartásban érezhetünk, ha megpillantjuk ezt a kávéfőzőt.
„Amikor édesanyám feltette a kávét a régi Szarvasin, rájöttem, hogy ez több mint egy gép – ez történelem, egy kávéfőző, ami 1988-tól családunk mindennapjait kíséri” – mondta el Sipos Péter, a film rendezője.
A dokumentumfilmet a Tuleon Content Creation fiatal alkotócsapata készítette, akik autodidakta filmesként, szívből és lelkesedésből építették fel saját stúdiójukat.
A csapat története a Marcaliban működő Berzsenyi Dániel Gimnáziumból indult, ahol tanárok és diákok együtt kezdtek kísérletezni a mozgóképpel – először iskolai kisfilmekben, majd a magyar Hungarikum-vetélkedőkön. Innen vezetett az út a Gombos harangöntödéről, a zselici hársmézről és vidéki mesterségekről szóló filmeken át egészen a szarvasi gyár kapujáig.

A dokumentumfilm nemcsak a gyártás kulisszáit és a Szarvasi® márka történetét tárja fel, hanem egy család életén keresztül is megmutatja, milyen mélyen szőtte bele magát ez a kávéfőző a retro magyar mindennapokba.
A film látványvilága tudatosan retro: a Zalaszentgróti Retro Kirakatban forgatott jelenetek a nyolcvanas évek színeit, tárgyait és hangulatát idézik.
Több mint negyven éve változatlan formában készül Magyarország egyik legkedveltebb háztartási ikonja, a Szarvasi® MiniEspresso. Menő, gazdaságos és örök darab – egy gép, ami túlélte a rendszerváltást, a divathullámokat és a kapszulás gépeket.
A dokumentumfilm célja nemcsak az, hogy megőrizze a gyár és a kávéfőző történetét, hanem hogy új fényt vessen egy olyan magyar termékre, amely generációk közös emléke – és most a tervek szerint Hungarikum minősítést is szeretne szerezni.
„A SZARVASI® kávéfőző nem csupán használati tárgy, hanem a magyar otthon szimbóluma. Minden cseppje egy kis időutazás – a múltból, a jelenen át a jövőbe. Azon dolgozunk, hogy ez az ikonikus márka fennmaradjon, és még sok generáció életét tegye színesebbé. A kávé, ahogy mi szeretjük” – mondta el Takács-Strasszer Krisztina, a Szarvasi Háztartásigép Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

2025. október 31. 9:33
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva