
A magyar klasszikus zene napja, mint minden évben, ezúttal is a hazai muzsika ünnepe Kocsis Zoltán születésének évfordulóján. A klasszikus értékeket Liszt és Kodály, az Ave Maria és a Magyar népzene sorozata képviseli, mindkettő Kocsis átiratában, de Perényi Miklós hangszerén felhangzik Dohnányi ritkán hallható remeke, a Hangversenydarab csellóra és zenekarra is, kortárs opusként pedig Gyöngyösi Levente műve, a Missa „Vanitas vanitatum” zárja a műsort. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart Vashegyi György vezényli, a vokális alkotásokban Nagy Anna Sára, Dékán Jenő, Gáspár István, Csővári Csilla és Cserményi Zsombor énekel.
A magyar klasszikus zene napjának lassan hagyományossá váló hangversenye egyszerre ad alkalmat arra, hogy születésének évfordulóján felidézzük a Nemzeti Filharmonikusok egykori főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán emlékét, műveket adjunk elő zeneszerzésünk maradandó értékei közül, és felhívjuk a figyelmet az új magyar muzsika egy-egy kiemelkedő alkotására. Idén Liszt Ave Mariája és Kodály Magyar népzene sorozata egyszerre kínál lehetőséget a múlt egy-egy becses darabjának felelevenítésére és a főhajtásra Kocsis előtt, hiszen mindkét mű a nagy zongoraművész-karmester átiratában hangzik fel. A magyar zene fájának friss hajtásait képviselve Gyöngyösi Levente Missa „Vanitas vanitatum” című kompozíciója zárja az estet.
A Vashegyi György vezényletével megvalósuló koncerten Nagy Anna Sára, Dékán Jenő, Gáspár István, Csővári Csilla és Cserményi Zsombor énekét hallhatjuk, Dohnányi ritkán felbukkanó remeke, a Hangversenydarab csellóra és zenekarra megszólalásakor pedig az egyik legnagyobb magyar zenei előadóművész, Perényi Miklós játékában gyönyörködhetünk. A koncerten a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vokális testvére, a Nemzeti Énekkar is szerepet kap.
LISZT Ferenc–KOCSIS Zoltán: Ave Maria (Római harangok)
KODÁLY Zoltán–KOCSIS Zoltán: Magyar népzene (Négy népdal: Puciné, Akkor szép az erdő, Arról alúl, Ludaim, ludaim)
DOHNÁNYI Ernő: Hangversenydarab csellóra és zenekarra, op. 12
***
GYÖNGYÖSI Levente: Missa „Vanitas vanitatum”
Nagy Anna Sára szoprán
Dékán Jenő tenor
Gáspár István basszus
Perényi Miklós cselló
Csővári Csilla szoprán
Cserményi Zsombor basszus
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Vashegyi György
2026. május 21. 12:05
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva