A múlt héten rendezték meg a Kuckóhősök Díjátadót, amely évről évre a gyermekvédelemben dolgozók áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet. A V. KuckóHősök - A Köszönet napja díjátadó elnevezésű eseményen az ország minden részéről érkeztek díjazottak, akik különböző területeken segítik a rájuk bízott gyermekek fejlődését és biztonságát.
Az ünnepség nem csupán szakmai elismerés volt, egy megható találkozás is, ahol a díjazottak szerettei, vezetői és az ügy iránt elkötelezett önkéntesek együtt ünnepeltek. A rendezvény üzenete, hogy ezek a szakemberek nélkülözhetetlenek a társadalom számára.
A díjazottak között gyermekfelügyelők, nevelők, fejlesztő pedagógusok és pszichológusok egyaránt szerepeltek, akik különböző eszközökkel, de közös céllal dolgoznak.
Ők azok, akik a családjukból kiemelt gyermekek számára megteremtik a stabilitás és biztonság alapjait. Mindennapi jelenlétükkel, türelmükkel és szakértelmükkel olyan közeget biztosítanak, amelyben a gyerekek új esélyt kaphatnak.
KÉPEKET AZ ESEMÉNYRŐL IDE KATTINTVA TALÁLSZ!
A szervezők hangsúlyozták, munkájuk értéke felbecsülhetetlen, mégis gyakran láthatatlan marad a szélesebb közvélemény számára. Éppen ezért kiemelten fontos az ilyen alkalmak megszervezése, amelyek elismerést és figyelmet nyújtanak.
Egy apró gesztus, a kimondott köszönet sokat jelenthet számukra és közvetve azoknak a gyerekeknek is, akikért nap mint nap dolgoznak.
2026. május 18. 12:13
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva