„Ezt a karkötőt azután készítettem, miután úgy éreztem, hogy nincs már miért élnem, és elég erősen elhatároztam magamban, hogy akkor én most már nem szeretnék tovább létezni, de abban a pillanatban hívott fel az egyik barátnőm, akivel végül átbeszéltük az egész éjszakát, és akkor döntöttem el, hogy nem fogom feladni soha. Amikor ezt a karkötőt viselem, akkor ő jut eszembe, a lágy, tavaszi szellő, ami az ember bőrét simogatja, miközben a frissen nyíló virágot illatát sodorja, és az, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút.”

„Gepárd. Kisunokám kérésére készítettem az első amigurumi figuráim egyike.”

„Három unokámnak készítettem őket. A nagyokat a lányok kapták, 3 és 5 évesek. A középső Nyúl Péter a két hónapos fiú unokámé, mivel plüss egyelőre szobadísz.”

„Márciusban kisunokám született, és a szobája ajtajára készítettem a feliratot: a nevének minden betűje kézzel hímezve, sok-sok rózsával díszítve - és az egészet kismadarak tartják a csőrükben. Ennél boldogabban soha semmit nem készítettem, pedig már több évtizednyi kézimunka van az ujjaimban.”

„Szülőfalum, Tornaszentjakab című olajfestményem, mely tükrözi, ahol felnőttem. Ez a nővéremnek készült születésnapjára. Egy gyönyörű, mesebeli település, Borsod Abaúj Zemplén megyében, háttérben látni a szlovákiai Szádelői völgyet, tiszta időben megpillantható a Tátra is. 30x40 cm-es vászonra készült.”

2026. május 20. 12:51
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva