Zséda, vagyis Zsédenyi Adrienn hazánk egyik legismertebb és legstílusosabb énekesnője, aki már a 2000-es évek elején belopta magát a közönség szívébe. Karrierje a népszerű Cotton Club Singers zenekar tagjaként indult, majd szólóban is hatalmas sikereket ért el érzéki hangjával és végtelenül nőies, finom kisugárzásával. Dalai a szerelemről, vágyakról és az érzelmek legmélyebb rétegeiről szólnak. Az énekesnő 1974-ben született, év végén ünnepli az 51. születésnapját, korából azonban évtizedeket is bátran letagadhat.
Zséda számára családja legalább olyan fontos, mint karrierje, imádott fia, Nimród ősszel lesz 18 éves. Édesanyjával szintén szoros kapcsolatot ápolnak, méghozzá olyannyira, hogy nemrég együtt mondtak igent egy nagyon izgalmas lehetőségre, sőt, a sztár barátnőit is bevonták!
Az énekesnő nemrég a Helia-D újdonságához, a Cell Concept pigmentfolthalványító fényvédőhöz forgatott reklámfilmet, ebben pedig anyukája és barátnői is szerepet vállaltak.
„Szerettünk volna őszinte, egyszerű, jókedvű élethelyzeteket megmutatni – olyan pillanatokat, amitől egy nyár emlékezetes, szép marad” – mesélte Zséda.
„És azt is, hogy a Helia-D mennyire természetesen van jelen az életünkben évtizedek óta. A nagymamám, anyukám is Helia-D-t használt. Ez a természetes könnyedség és családias hangulat így, a szeretteimmel együtt tudott megszületni” – tette még hozzá az énekesnő.
A reklámfilm rendezője Csepeli Eszter, akivel Zséda korábban már a Fantom című videóklipjén is együtt dolgozott. Ezúttal nem szerelem került középpontba, hanem a hétköznapok szerethető szépsége, egy olyan női világ, amelyben az önazonosság, a gondoskodás és a belülről fakadó szépség van fókuszban.
„Szerintem nagyon fontos, hogy a nők támogassák, emeljék egymást, hogy legyen egy olyan megtartó női közösség, amire mindig lehet számítani. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan barátnők, kollégák vesznek körül, akikkel megoszthatom az álmaimat – és ők is megosztják velem a sajátjaikat” – mondja Zséda.
A videó nemcsak látványos, hanem fontos üzenetet is közvetít: az öngondoskodás fontos része a bőrápolás, aminek a fényvédelem az alapja. A Cell Concept fényvédő megvédi a bőrt a káros UVA- és UVB-sugárzástól és halványítja a már meglévő pigmentfoltokat, miközben kellemes, könnyed textúrájával a mindennapi arcápolási rutin része lehet.
„Mivel nagyon világos bőröm van, a fényvédelem számomra alapvetés, amióta csak az eszemet tudom. Nemcsak nyáron, nemcsak a strandon, hanem mindig használok fényvédőt. Korábban csak a leégéstől féltem, de ma már tudom, hogy a ráncok és a pigmentfoltok kialakulásáért is nagyrészt a fényvédelem nélküli napozás a felelős” – mesélte mosolyogva az énekesnő.
A reklámfilm ráadásul olyan, mintha bepillantást nyernénk Zséda életébe a kulisszák mögött. „Amikor a virágokat rendeztük anyukámmal, vagy a barátnőkkel macaron partiztunk, el is felejtettem, hogy forog a kamera. Benne tudtam volna maradni órákra egy-egy jelenetben. Kivéve a medence melletti perceket – az áprilisi forgatás napján alig volt 15 fok, mikor fürdőruhában kellett mosolyognom. De fényvédő akkor is volt rajtam!” – nevetett.
2025. július 22. 13:41
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva