Egy teljes évtizeddel ezelőtt, 2016-ban még egészen mást jelentett a kézműves alkotás, mint ma, 2026-ban. Kevesebb közösségi oldal és inspirációs felület állt rendelkezésre, az alkotás sokaknál inkább csendes, otthoni tevékenység volt, nem folyamatos online jelenlét. A Praktika 78 ezer fős kézműves közösségének tagjai most előkeresték a tíz évvel ezelőtti munkáikat. Ezek az alkotások jól mutatják, mi foglalkoztatta akkoriban a közösséget, milyen technikák, anyagok és stílusok voltak jellemzők.
Az első részben ezekből a 2016-os munkákból válogattunk.
„2016-ban született Anna lányom. Veszélyeztetett terhes voltam, lényegében szobafogságban. Nagyon sok minden készült. Ez a kép a kedvencem.”

„ Akkor volt 4 éves kislányom, és varrtam neki két fehér macit, de ez a lila ruhás lett a kedvence.”

„2016 novemberében készült ez az adventi koszorú. Mindig is szerettem alkotni, egész gyerekkorom óta. Ezekben az időkben sok technikát próbáltam ki, de a dekorációk készítése volt mindig is a nagy szerelmem. Nagyon szerettem készíteni, az biztos.”

„Éppen ez a Gail kendő.”

„2016 augusztusában készítettem egy mesés várat, az esti fényben egy 40 cm átmérőjű hungarocell félkörre. Gombostű segítségével rögzítettem a gyöngyöket és a flittereket. A várhoz kb. 600 elemet készítettem elő, (600 tányéros arany flitter, 600 gyöngy, 600 gombostű együtt) Fekete gyönggyel kontúroztam a várat, amelyhez kb. 600 db gombostűs gyöngyöt használtam fel. A fényhez kb. 500 db arany flitter és 500 db gombostű kellett és a fekete égbolthoz ennek kb. 3-szorosa! Összesen kb. 2600 db flitter, 3200 db gombostű és 1200 db gyöngy van a képen. Közel 14 órát vett igénybe az előkészítése az elemeknek és kb. 10 órai munka volt a „böködése” a képnek. Így összesítve, úgy néz ki, hogy 1 nap alatt elkészíthető!”

„Unokámnak készült ez a vagány nagyfiús mellény.”

„A és B menü jelmez, még az általános iskolai farsangra készült. Pörkölt nokedlivel, paradicsomleves eperlevéllel, kókuszkocka plusz reggeli, másik oldala pizza.”


„10 évvel ezelőtt a peyote technikába voltam szerelmes - azonban a saját használatú ékszerek készítésénél többre vágytam. Láttam külföldi csoportokban, hogy többen képeket is készítenek ezzel a technikával, így terveztem és megfűztem több képet is, kb. 15x15 cm-es méretben. A keretezés viszont kihívás volt - ugyanis azt szerettem volna, ha 2 üveglap közé van fogva a kész kép. Amit csak asztalos tud megcsinálni, képkeretező nem. Találtam is egyet, aki az első két képem meg is csinálta. De utána többet nem vállalt be, így más alternatíva után néztem. S mivel előző évben megtanultam a Paverpol technikát, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha azzal keretezném be? Nem volt egyszerű megcsinálni, de amint látjátok a fotón sikerült a textilekből és egy fa lécből, meg egy kis festékből egy keretet varázsolnom.”

2026. január 21. 14:48
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva