Március 15-e a magyar történelem egyik legfontosabb napja, amikor az 1848-as forradalom hőseire és a szabadságért kiálló márciusi ifjakra emlékezünk. A kokárda és a piros-fehér-zöld színek azóta is ennek a napnak az ismert jelképei. Az ünnep hangulata sok kreatív alkotót is megihlet, akik különféle kézműves munkákban és dekorációkban idézik meg a nemzeti színeket. Készülnek papírdíszek, horgolt kokárdák, ünnepi dekorációk és más apró, ötletes alkotások is. Mi most ezekből válogattunk össze egy inspiráló csokorra valót.
Nézd meg, milyen kreatív munkák születtek március 15-e ihletésére.
„Ezeket a kis filc kokárdákat a kislányomnak és a barátnőinek készítettem március 15. alkalmából. Szerettem volna, ha a nemzeti ünnephez kapcsolódó hagyományt a gyerekek számára is személyesebbé és kedvesebbé tehetem. Az inspirációt az adta, hogy a gyerekek nagyon szeretik a színes, játékos formákat, ezért a hagyományos kokárdát egy kicsit „gyermekbarátabbá” tettem: filcből készítettem az alapot, hímzett virágmintákkal, apró gyöngyökkel és különböző formájú gombokkal díszítettem. Minden darab kézzel készült. Először kivágtam a filc alapokat, majd zöld fonallal kihímeztem a kis virágokat és leveleket. Ezután felvarrtam a díszítő gombokat és gyöngyöket, végül a piros-fehér-zöld szalagból kis masnit készítettem, ami a kokárda alsó részére került. Így mindegyik egy kicsit más lett, mégis összetartoznak. A célom az volt, hogy a gyerekek örömmel viseljék az ünnepen, és közben egy apró kézműves ajándék formájában találkozzanak a hagyománnyal. Számomra ez nemcsak egy dekoráció, hanem egy szeretettel készített emlék is, amely talán még kedvesebbé teszi számukra március 15-ét.”

„A nevem Badak Hajnalka. A kép megfestésekor a népi hagyományaink inspiráltak. A felkelő piros madár a megújulást és a nemzet szabadságvágyát jelképezi. Ahogy a madár a virágzó ágyon pihen, úgy fonódik össze a múltunk a jövőnk reményével.”

„Kokárdák az oviba.”

„Kisfiamnak készítettem ezt a kitűzőt filc anyagból. Szerettem volna, ha a jele is megjelenik a kokárdán, így középre egy csigabigát hímeztem. Azóta több jellel is elkészítettem.”

„Ez a szett egy március 15. ihlette ékszerszett része, amelyben a magyar trikolor színei jelennek meg. A blúzon látható virágmotívumos dísz egy gombfedő, amelyet kifejezetten arra terveztem, hogy egy egyszerű ruhadarabot is különlegessé tegyen. A szett része egy hozzá illő fülbevaló is. A középen látható gyöngyökkel befoglalt apró tükör egy játékos, dekoratív elem, amely izgalmas fényt ad a kompozíciónak. A mintát nem előre megrajzolt terv alapján készítettem: alkotás közben formálódott, a kedvenc gyöngyeim formái és ritmusa inspirálta. A célom az volt, hogy a kokárda hangulatát egy kicsit újragondolva, virágos formában jelenítsem meg, miközben egy hordható, különleges ruhadísz születik. Számomra ez az alkotás a hagyomány és a kísérletezés találkozása: a nemzeti színek tisztelete mellett az inspirált, hogy egy klasszikus motívumot új formában gondoljak tovább.”

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2026. március 9. 17:09
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva