A levendula hazánk egyik legnépszerűbb növénye, amit meseszép, illatos, üdítően lila viráginak, valamint gyógyhatásainak köszönhet. Magyarországon többnyire június közepe és szeptember vége között virágzik, a levendulamezők lélegzetelállító látványt nyújtanak. Csoda, ha sokakat megihletett már? Aligha.
Az alábbiakban megnézheted, magazinunk kézműves csoportjának levendula ihlette kreatív és bájos alkotásait, sőt, olvashatsz is róluk egy kicsit!
„Levendula kedvelő ismerősömnek készült filc anyagból.”

„Imádom a nyarat, a levendula illatát, az egész érzést, amit a levendula tud nyújtani egy embernek. Ez a felemelő érzés ihlette a dekorációmat.”

„Egy kedves megrendelő részére készült kopogtató tartós dekorációból. Gyönyörű élethű levendula felhasználásával készült. Majdnemhogy az illatát is éreztem készítés közben annyira magával ragadott a hangulata.”

„Nagy kedvenc a levendula. Egy ideig egy ismert levendulásban is dolgoztam, készítettem kézműves dolgokat. Ezek már hobbiból készültek.”

„Idei kedvenc alkotásom.”

„Minden évben szoktam ilyen levendulabuzogányokat készíteni. Ajándéknak is nagyon szeretem, hasznos a szekrényben is a molyok ellen.”

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2025. június 20. 14:00
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva