Borbála ezúttal a könyvlapokon keresztül kalauzolja ismeretlen vidékre az olvasót: legújabb műve, a Női szörnyetegek hét kivételes művész életútját idézi fel, akik a 20. század eleji Budapesten bontakoztatták ki tehetségüket. Egy olyan korszakban alkottak, amikor a közvélemény még makacsul ragaszkodott ahhoz a nézethez, hogy a nők természettől fogva alkalmatlanok az önálló szellemi és kreatív munkára – sőt, voltak, akik kifejezetten „női szörnyetegeknek” bélyegezték azokat, akik nem az anyaságot és a háztartás vezetését tekintették életük egyetlen céljának.

A kötet lapjain Madzsar Alice, Kaffka Margit, Erdős Renée, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Undi Mariska és Máté Olga történetei bontakoznak ki. Mindannyian az alkotás vágyát helyezték előtérbe, és nem engedték, hogy a kor szigorú társadalmi elvárásai korlátok közé szorítsák őket. Árral szemben haladtak, megcsontosodott szokásokkal szemben álltak ki, és végső soron saját kezükbe vették sorsuk irányítását.
Életútjuk nemcsak egyéni drámák és diadalok történetei: rajtuk keresztül feltárul a századforduló Budapestje is. A boldog békeidők pezsgő, nyitott világa sejlik fel, amikor a város terei, kávéházai, műhelyei és szalonjai új lehetőségeket ígértek – és egy röpke pillanatra úgy tűnt, hogy valóban minden lehetséges.
2025. szeptember 16. 11:00
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva