Sokak kedvenc színe, azonban a tudomány szerint nem is létezik: hogyan lehetséges ez?

A tudósok szerint ezt a színt csak az agyunk „találja ki”, valójában nem létezik. Hogy hogyan lehetséges ez? Cikkünkből kiderül!

A lila sokak kedvence – titokzatos, elegáns, különleges. Ezért is olyan különös, hogy tudományos értelemben ez a szín nem létezik. Legalábbis nem úgy, mint a szivárvány többi színe. Ha alaposan megnézzük a klasszikus ROYGBIV rövidítést (red, orange, yellow, green, blue, indigo, violet), feltűnhet, hogy a „purple”, vagyis a lila hiányzik belőle. A „violet” ugyan szerepel, de ez nem azonos azzal a lila színnel, amit mi hétköznapi értelemben lilának látunk. A „violet” ugyanis a látható fény spektrumának végén található, az ultraibolya (UV) sugárzás szomszédságában helyezkedik el, a valódi, fizikai fény része.

Lila nem létezik?

A lila a fentiekkel szemben nem tartozik egy adott hullámhosszhoz sem, nem más, mint az agyunk „találmánya”. Nem spektrumszín, tehát nem szerepel a fény természetes, folytonos skáláján – ami már önmagában megkérdőjelezi a lila „valódiságát”.

Hogyan érzékeljük a színeket?

A színérzékelés mögött rendkívül összetett biológiai folyamatok állnak. A szemünkben található csapsejtek, más néven „cone” sejtek felelősek a színek érzékeléséért. Három típusuk van:

S típus (short): a rövidebb hullámhosszakat, azaz a kék és ibolya színeket érzékeli;
M típus (medium): a közepes hullámhosszakat, vagyis a zöld és sárga színeket észleli;
L típus (long): a hosszú hullámhosszakra, tehát a piros és narancssárga színekre reagál.

Amikor fény jut a szembe, ezek a csapsejtek aktiválódnak, majd az általuk küldött jelek az optikai idegen keresztül a talamuszba jutnak, ez az agy érzékszervi központja. Innen az információ a látókérget éri el, ahol az agy elemzi, mely csapsejtek léptek működésbe, és milyen intenzitással. A különböző aktivációs mintázatok alapján az agy „kisakkozza”, milyen színt látunk. Ha például a kék és a zöld közötti hullámhossz éri a retinát, az S és M csapsejtek egyaránt jeleznek, így az agy ebből keveri ki például a türkizt vagy a khaki árnyalatait.

Miért különleges a lila?

Joggal feltételezhetnénk, hogy a lila is hasonlóképp jön létre – hiszen „csak” a kék és a piros keveréke, nem? Csakhogy a piros és a kék fény a spektrum két ellentétes végén található, és valójában nem keverednek össze – legalábbis a természetes fény spektrumán belül nem.

Amikor egyszerre érkezik piros és kék fény a szembe, az agyban zavar támad: a két színnek nincs valódi „átmenete”, ahogyan például a zöldnek és sárgának. Ezért az agy meghajlítja a spektrum egyenes vonalát, és kört formál belőle – így zárul össze a piros és a kék, mintha valóban összekapcsolódhatnának. Ezt a „csalást” nevezzük lilának.

Ahogy a színkutató Andrew Stockman, a University College London professzora fogalmazott 2022-ben egy tudományos cikkben: „A lila nem létezik a spektrumban – az agy kreatív kompenzációja révén jön létre, amikor két ellentétes hullámhossz összezavarja az érzékelőrendszerünket.”

Az agyunk képes színeket teremteni

A színek születésének folyamata megdöbbentően komplex, ugyanakkor annyira természetes számunkra, hogy észre sem vesszük, mennyire aktívan dolgozik az agyunk minden egyes látott szín mögött. Több mint egymillió színt tudunk megkülönböztetni, ezek közül rengeteg a kevert vagy az átmeneti árnyalat. A lila esetében viszont tényleg egy nem létező hullámhosszról van szó!

Ez nemcsak tudományosan izgalmas, hanem filozófiailag is elgondolkodtató: mennyi mindent „látunk”, ami valójában csak az agyunk produktuma? Ha tehát legközelebb lilába öltözöl, vagy csak rácsodálkozol egy levendulamező színpompájára, gondolj arra: amit látsz, az nem a külvilág objektív valósága, hanem az agyad fantasztikus színértelmezése.