A Hagyományok Házában, a Corvin téren több évtizedes hagyománya van a többszintű képzések kidolgozásának és megvalósításának, a rövidebb, 30 vagy 60 órás bevezető jellegű képzésektől, tanfolyamoktól kezdve a szakmai végzettséget adókon át az oktatókat képző és a szakmai továbbképző jellegű kurzusokig. Ezt a hagyományt folytatjuk ősszel is, amikor újra hirdetünk akkreditált kézműves képzéseket, melyekre várunk mindenkit, aki érdeklődik a népi kézműves tárgykultúra iránt, valamint zenei, illetve táncos végzettségűek is továbbtanulhatnak nálunk legújabb őszi kurzusainkon.
"Egyrészt kihívásokat. Nyitottságot, új ismereteket, új látásmódot, és akár új életformát. Áldozatok vállalását, hiszen meg kell teremteni a rászánt szükséges időt és az anyagi forrást. Elszántságot, mert az az idő, amíg a képzés tart, csak a tanulás kezdete! Másrészt ajándékokat. A mesterségbeli tudás biztos alapjait, a közösségben való tanulás és alkotás élményét, választ a „Hol vannak a gyökereim?” kérdésre, mindemellett eddig akár nem is ismert alkotó képességünk kibontakoztatását" - mondta Benedek Krisztina a Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoport vezetője.
A képzésekről összefoglalóan a Tevékenységeink menüpont alatt lehet tájékozódni. Várunk minden érdeklődőt szeretettel!
2024. szeptember 4. 11:20
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva