A 2024-es Adni Öröm! kezdeményezés keretében több mint 3 ezer önkéntes fogadja az üzletekben a vásárlók felajánlásait, az így összegyűlt tartós élelmiszereket pedig nehéz sorsú emberekhez juttatják el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai még az ünnep előtt.
„Az idei évben a 28. Adni Öröm! adománygyűjtő akciót indítottuk el stratégiai partnerünkkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen. Ezzel a különleges összefogással évente több tízezer nehéz sorsú embernek tudunk segítő kezet nyújtani akkor és ott, amikor és ahol a legnagyobb szükségük van a segítségre. Az idei gyűjtésünk mottója: „A karácsony idén mindenkihez elér! Közös erővel egy apró odafigyelés is messzire jut, mert Adni Öröm!” A következő napokban vásárlóink sok-sok önkéntessel találkozhatnak majd az üzleteinkben. Kérjük, amennyiben lehetőségeik engedik, segítsék a kezdeményezést azzal, hogy tartós élelmiszer vásárlással gondolnak nélkülöző embertársainkra” – ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
„Az Adni Öröm! a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legnagyobb adománygyűjtési akciója, amelyben több mint 3000 önkéntesünk vesz részt. A személyes adománygyűjtés nem lehetne sikeres nélkülük, akik évről-évre ott vannak az ünnepek előtt a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben és fogadják a vásárlók adományait, vagy a raktárakban készítik a csomagokat, és sokan közülük személyesen viszik el a rászoruló embereknek. Velük közösen még az ünnep előtt el tudjuk juttatni oda a csomagokat, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az ország leghátrányosabb térségeiben dolgozunk, ahol a tartós élelmiszer – például tésztafélék, konzervek, étolaj, cukor, apróbb édességek hatalmas segítséget adnak” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei december 12-étől kezdve 2024. december 17-ig települnek ki összesen 115 SPAR szupermarketbe és 36 INTERSPAR hipermarketbe, ahol a vevők által megvásárolt tartós élelmiszereket gyűjtik. A vásárlók a kasszazónák után adhatják oda felajánlásaikat az önkénteseknek.
A személyes adománygyűjtéssel párhuzamosan 2024. december 17-ig a vásárlók adománykártyák megvásárlásával is segíthetnek: a kártyákat a kijelölt üzletekben és a SPAR online shopban vehetik meg. Az adománykártyák többféle – 1000 forint, 3000 forint, 5000 forint és 10 000 forint értékű -, címletben érhetőek el, így mindenki a saját lehetőségeihez mérten tud segítséget nyújtani. Az adománykártyákból befolyt összegből a Szeretetszolgálat szintén tartós élelmiszereket vásárol.
Az Adni Öröm! adománygyűjtő akció során összegyűjtött és az adománykártyák által befolyt összegből megvásárolt tartós élelmiszereket a Szeretetszolgálat központi raktáraiban gondosan átválogatják és csomagokat állítanak össze belőlük. Az önkéntesek évente több tízezer csomagot állítanak össze, amelyeket aztán nehéz sorsú családoknak, időseknek, betegeknek, mozgásukban korlátozott embereknek juttatnak el még az ünnep előtt.
2024. december 13. 9:29
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva