Van valami ellenállhatatlan bája a cseresznye motívumnak: egyszerre idézi a késő tavasz és a nyár édes ízeit, a természet vidámságát és a nosztalgikus kézműves hangulatot. Nem csoda, hogy a Praktika magazin 74 ezer fős kézműves közössége most is fantasztikus lelkesedéssel állt neki a feladatnak, hogy saját alkotásaikon keresztül életre keltsék ezt a kedves motívumot. A végeredmény pedig maga a kreatív csoda: szemet gyönyörködtető cseresznyés sütőkesztyű, aprólékos gyöngyfűzéssel készült számoló kicsiknek, horgolt cukiságok, amelyekbe azonnal beleszeret az ember, és egy mutatós koszorú, ami bármilyen otthont feldob.
Fogadjátok szeretettel ezt az inspiráló válogatást, és merítsetek belőle ti is ötletet a következő kézműves kalandotokhoz!
„Egy kislány ovis ballagására készült a manó, de hogy a jele is rajta legyen így kapott a kezébe cseresznyét.”

„Tavaly májusban részt vettem egy kihíváson, ahol több alkotó adta közre saját mintáját. Összesen 31 figura készült. Az egyik ez a cseresznye volt.”

„Mindenki tudja, hogy a gyöngyfűzés az egyik legkiválóbb képességfejlesztő tevékenység. Évek óta nem csak fűzünk, hanem olyan alkotásokat is próbálok kitalálni, amellyel alkotás után is lehet fejleszteni. Tudjuk, hogy leggyakrabban koronggal számolnak a gyerekek, de izgalmasabb, ha egy gyöngycseresznyés gyöngyfán számolgatják a cseresznyéket és írják a fákhoz kapcsolódó műveleteket, melyek akár összeadások, akár kivonások is lehetnek. Íme a sokféle gyöngyfákból 2 variáció a rajtuk lévő gyöngycseresznyékkel!”

„Kis unokámat Lenkének hívják. A bölcsődében és most az oviban is cseresznye a jele. Horgoltam neki egy aranyos nyuszit, amit a nevével és a jelével is elláttam. A cseresznye mint óvodás jel, amúgy is végigkíséri családomat. Mindkettő lányomnak, és unokámnak is ez a kedves gyümölcs volt a jele. A kis amigurumi nyuszi, a cseresznyés szoknyájával örök emlék marad..”

„Savanykás meggyes shaket készítettem a forró nyári napokra. Ahhoz hogy minden harmonikus legyen, magam festettem az üveg poharat és a dekor édességeket. Habos fodros fehér virágokkal idézem meg a tejszínhabot a tetején! Ez a finomság garantáltan nem olvad el még a legmelegebb napokon sem!”

„Pünkösdi rózsák ihlette tea témájú kopogtatóm. Valódi porcelánokkal, rengeteg virággal és finomságokkal. Olyan mint egy angol kertben teázni.”

„Sokszor portalanítottam, a helyéről le-föl pakolgattam a gyermekeim ballagási tarisznyáit takarítás közben. De az első emlékbe kapott tarisznya nem kell, hogy csak porfogó legyen. Az iskolás évek praktikus és hulladékmentes kísérője lehet gyors szendviccsomagolóként és a padra alátétként is. Sok ovisnak éppen a cseresznye a jele, így született meg a sok évig használható, letörölhető felületű újraszalvéta és ballagási tarisznya 2 az 1- ben.”

„Cseresznyés szett a konyhámban. Imádok varrni, egy életérzés! Szeretem megtervezni, lerajzolni az elképzeléseimet, és tovább adni a tudásomat.”

„Nyári kreatív foglalkozásaimra készülök ezekkel a mintadarabokkal... Gyakran varrunk gyerekekkel ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket filcből, vászonból. Cseresznyére még eddig senki nem vállalkozott, így kigondoltam egy lehetséges, könnyen megvalósítható változatot. Pompon cseresznye, filc levelekkel.”

2025. május 9. 11:41
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva