Hamarosan eljön május utolsó vasárnapja, vagyis a gyereknap, amelyre ezúttal is nagyon készülnek 74 ezer fős kézműves Facebook-csoportunk tehetséges tagjai. Arra kértük őket, mutassák meg nekünk, miket készítenek a kicsiknek, sem az alkotásokban, sem a tündéri sztorikban nem csalódtunk ezúttal sem!
Nézd meg a munkáikat, olvasd el a történeteiket!
„Egy anyuka évekkel ezelőtt horgoltatott egy unikornist a nagylányának, most pedig szeretett volna a kisebbiknek is egy nagyon hasonlót. Hogy mi a csavar a történetben? Hogy az előzőt egy gyerekkori barátnőm készítette számukra, de ő mindenórás kismama így beugrottam a helyére mint alkotó. Szintén kismamaként. Szóval elkészült Szofinak az unikornis, ami nem csak egy szerethető barát, hanem az ékes példája annak, hogy nem konkurenciája vagyunk egymásnak hanem kiegészitője.”
„Nagyon megtetszettek ezek a kispajtások, így gondoltam én is elkészítem az enyémet. Azóta nyuszit és macit is készítek. Remek kikapcsolódás számomra.”
„6. éve már, hogy az unokahúgom kislányának az első babámat megvarrtam. Azóta több száz textilbabát álmodtam- és alkottam meg. Minden kis lényem, egyetlen és megismételhetetlen, saját névvel, egyéniséggel, történettel. Közben sokat tanultam és fejlődtem, az ehhez szükséges hajtóerőt a pozitív visszajelzések adták. Hálás vagyok mindezért és köszönöm! Az itt látható két baba, Jázmin és Ármin, hasonmásai ugyanilyen nevű testvéreknek. Alkotásaim közül ők ketten, együtt jelképezik a testvéri szeretetet!”
„Ő itt Bugac Pongrác, Zsófi lányom kedvenc szereplője, akit Nyulász Péter alkotott meg. A suliban már 2. éve olvassák a nyomozó kutya kalandjait és egy személyes találkozó az iskolában az íróval inspirálta, hogy megalkossam a karaktert.”
„2,5 éves kislányom imádja a nyuszikat. Szerettem volna egy kedves arcú nyuszit készíteni neki, ami mindig mosolyt csal az arcára. Ha már tavasz van, kapott egy vibráló narancs színű szoknyát és masnit a fejére.”
„Minden kislány álma az unikornis. A csillámló, pasztell színek inspiráltak az elkészítésénél. Nagyon megtetszett a formája és a részletes kidolgozása. Elkészítése minden percét imádtam.”
„Egy cicakedvelő kislánynak készült ez a cicapajtás. A teste-szoknyája pamutvászon a többi része rugalmas anyagból van. Miután szeretek filccel is varrni az orrát, arcát és fülét filccel díszítettem.”
„Van az úgy, hogy az ember vágyik valamire. Nagyon szerettem volna egy hobbit. Akármilyen boltban is jártam, ahol volt újságos részleg mindig megnéztem az Amigurumi magazint. De sosem értettem belőle egy kukkot sem. Olyan bonyolultnak tűnt. Mindig visszaraktam a polcra.
3 évig győzködtem magam, hogy bele kellene vágni. Már majdnem egy éve dolgoztam a munkahelyemen, amikor is szembe jött velem egy hirdetés, hogy kora polipot lehet készíteni az újszülöttek részére. Akkor jött a nagy elhatározás, és belevágtam. Bonyolultnak tűnt, de imádtam. Sorrol sorra haladtam. Majd jöttek a különböző minták, állatok babák. Eltelt egy év és még mindig alkotok. A gyerekek imádják a munkáim, a legbénábbtól egészen a legszebbig. Vágytam egy hobbira, de úgy érzem nem csak hobbit találtam hanem egy újabb szerelmet, amiben kiteljesedhet a kreativitásom.”
2025. május 16. 16:07
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva