A nemzetközi nőnapot minden évben március 8-án tartjuk, ez a nap a nőkről szól – rólunk, nekünk, értünk! A nőnap nemcsak azért örömteli és fontos, mert ilyenkor szép szavakat, virágokat kapunk, hanem azért is, mert megünnepelhetjük mindazt az erőt, kitartást és szeretetet, amit a nők nap mint nap adnak a világnak. Legyen szó bátor úttörőkről, gondoskodó anyákról, kreatív alkotókról vagy szuper barátnőkről, ez a nap lehetőség arra, hogy megálljunk, és köszönetet mondjunk egymásnak. Érezzük jól magunkat, legyünk büszkék, és támogassuk egymást minden nap!
Ennek jegyében szeretnénk most bemutatni nektek a Praktika Facebook-csoportjában összegyűlt nagyszerű alkotók nőnapi alkotásait!
„Régóta szerettem volna kipróbálni a knitted wire technikát, amihez hosszas keresgélés után beszereztem a szükséges alapanyagokat, majd elkészült az első virág. Nőnapra tökéletes! Azóta nevek, szivecskék, virágok készültek még ezzel a technikával.”

„Az első horgolt vázám, ami pár éve készült és szerencsére nem is kellett sokáig üresen állnia, ugyanis beletehettem a férjemtől nőnapra kapott gyönyörű virágokat. Bizony, nemcsak művirágot lehet beletenni, hanem igazit is. Ehhez csupán egy hosszúkásabb üvegpohárra van szükségünk, amit vízzel töltve belehelyezhetünk horgolt vázánkba, így nem száradnak el a csodaszép élő virágok sem.”

„A kerti faàg hulladékot szerettem volna felhasználni, így kötöttem ezt alapot, és díszítettem tavaszi virágokkal. A természetes alapanyagok találkozása, a modern műviràgokkal.”

„Szeretek játszani a színekkel. Ezeket a levendulabuzogányokat színkörbe rendeztem. Még most is illatoznak a szekrényben, hamarosan pedig le lehet őket frissre cserélni, kötöm nemsokára az újakat.”

„Szeretek filc virágokat készíteni. Eddig leginkább tulipánokat varrtam, de szerettem volna más virágot is kipróbálni. Közeledik a nőnap így fiamra és barátnőjére gondolva készült el ez az első szál piros rózsám.”

„Nőnapi tulipánokat készítettem, melyek elejére saját szerkesztésű filc paneleket varrtam, így igazán egyedi darabok születtek.”

„Idén nálunk ilyen kis csokrok készülnek filcből. Nem egyszerű feladat szépen elhelyezni ezeket a szivecskéket, de minél több annál szebb.”

„Gyertyaöntéssel és saját kerámia öntésével kísérletezem. Valami olyasmit szerettem volna idén adni (adatni) mamáknak, óvónéniknek, ami használható és újra hasznosítható!”

„Idén különleges kézzel varrott tulipánokat készítettem a megszokott színes, mintás darabok mellett. Természetesen ők is kaptak egy kis levendulás töltést hogy illatosak legyenek. Nagyon boldog vagyok hogy idén is több mint 100 hölgy/làny/néni kapja majd az én kézműves munkámat.”

2025. március 6. 11:48
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva