hirdetés

Fizess elő
a magazinra!
Alkoss
velünk!

OTTHON DEKOR DIY CSALÁD ÚJRAHASZNOSÍTÁS EGÉSZSÉG GASZTRO AMIGURUMI INSPIRÁCIÓ ALKOTÓINK

Töklegény tűvel, cérnával

Ez a levélkalapos, vagány tökfilkó a lakás bármelyik polcán elüldögélhet. Leginkább mégis a gyerekszobába illik, mert cakkokból összevarrt pocakja valójában egy babzsák, így a kicsiknek játék közben szinte kötelező dobálni is az új kedvencet. 

Ha szeretnél valami színes, vidám dolgot készíteni, ami lendületet ad az előttünk álló, és egyre szürkébbé váló hétköznapokhoz, ne hagyd ki ez a dísztököt utánzó textilfigurát. Szerencsére nem kell komoly varrástudomány, hogy elkészíthesd, és már néhány tenyérnyi, maradék anyag is elég lesz hozzá. A pocakba a tömőanyag mellé tegyél szárazbabot is. Ettől súlya lesz, és hasonlít majd a klasszikus babzsákhoz, amit azért szeretnek a gyerekek, mert a labdánál könnyebben tudják elkapni.

A vászonnal bevont fej vicces karakterét nemcsak a „szőrös” effektfonalból ragasztott haj, és a pompon orr adja, de a filcanyagból kivágott, egymáshoz öltögetett levélkalap is. A puhán kitömött, nyurga kezeket és lábakat érdemes rugalmas, kötött anyagból varrni – a már nem használt vékony pulóver vagy pamutpóló jó választás. Így biztos tud a töklegény összekulcsolt karral és lábat keresztbe vetve ülni, ha a játék menete úgy kívánja. A tökfilkóhoz sárga árnyalatban egyszínű és többféle mintás anyagot válogass össze. A karok és a lábak lehetnek más színűek – nekünk a türkiz tetszett.

KZ_5779.jpg

 

CÍMKÉK:


hirdetés


Legnépszerűbb témák


hirdetés


CSALÁD

CSALÁD
Csendes könyv
GYEREKEKKEL
Napfényes vakáció
CSALÁD
Útra kelünk

hirdetés


EZT IS Ajánljuk


ÚJDONSÁGOK
Horgolt finomságok










OTTHON DEKOR
NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA
DIY
ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY
CSALÁD
GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK
ÚJRAHASZNOSÍTÁS
ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET!
EGÉSZSÉG GASZTRO
LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK
AMIGURUMI
ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK
INSPIRÁCIÓ
TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk
ALKOTÓINK
Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita
WEBSHOP