Navigáció

Mozaikos kavicsdíszek

Egy-egy nagyobb folyami kavics megérdemli, hogy kiemeljük a szürke egyformaságból, és kis átalakítás után színes cserépdísz legyen belőle. Válasszunk olyanokat, melyeknek alakjában, színében fantáziát látunk, és apró mozaiklapocskákból bogarakat, virágokat ragaszthatunk rájuk.

 
Ehhez a dekorációhoz az egyik alapanyag szinte a lábunk előtt hever, hiszen vízparton, folyók mellett megakadhat a szemünk néhány szebb kavicson. Gyűjtsünk néhány nagyobb, sima felületű követ a magazin mellékletében megadott motívumokhoz, de magunk is tervezhetünk mintát a méretéhez, formájához igazítva. A hosszúkásabbakon egy virágszál, a kerekebbeken csillag, vagy teknős mutatna jól – de magunk is tervezhetünk másféle motívumokat. A mintát rakosgassuk ki mozaikdarabokkal, és rögzítsük szilikonos ragasztóval. Próbálgassuk, milyen színek illenek hozzá a legjobban, hogyan érvényesül leginkább a formája. Ha munka közben derül ki, hogy nem elég a felület, már nehéz arányosan változtatni a mintán. Eltérő méretű, kisebb-nagyobb mozaikkockákkal is díszíthetjük a köveket, így még izgalmasabb lesz a minta. A magazinban leírjuk a ragasztás és fugázás menetét, kitérünk arra, hogy milyen ragasztó az ideális a mozaikkockák rögzítéséhez és mit tegyünk, ha egyik-másik kockát munka közben más színűre szeretnénk cserélni. Elkészült műveink – fűbe vagy kaspóba téve – biztos, hogy nagy figyelmet kapnak majd.
 

Cikk küldése e-mailben Cikk nyomtatása