A húsvéti ünnepi asztalról nem hiányozhat a torta. Adjuk meg a módját és készítsünk tojásformájú, színes marcipánnal bevont változatot a kicsik és nagyok örömére. A nyolc tojásból sütött torta csoda finom, mert a marcipánréteg alatt, a piskótalapok között rumos mazsolával dúsított, könnyű csokoládékrém lapul.
A torta díszítésébe vonjuk be a gyerekeket, hisz a marcipánból gyúrt, formázott szirmokat és csibéket már az ovisok is ügyesen el tudják készíteni.
Hozzávalók 2/6 személyre:A piskótához:8 tojás;
8 ek. cukor;
8 ek. liszt; csipet só
A krémhez: 2 tasak főzhető csokis pudingpor;
7 dl tej; 6 ek. cukor;
10 dkg mazsola (rumba áztatva);
15 dkg vaj;
50 dkg színezetlen marcipánmassza;
sárga, zöld, piros ételfesték
Szokásos módon kidolgozzuk a piskótatésztát. Sütőpapírral bélelt sütőlemezen egyenletesen elterítjük a massza kétharmadát, és előmelegített sütőben, 170 °C-on világosra sütjük. Ugyanígy megsütjük a többi masszából a másik piskótalapot is, az vékonyabb lesz, és rövidebb idő alatt elkészül. Közben megfőzzük a csokoládékrémet a pudingporból. Folytonosan kevergetve kihűtjük, és amikor már csak langyos, hozzáadjuk a puha vajat, azzal tovább habosítjuk a krémet, végül a rumos mazsolát is belekeverjük. A vastagabb piskótából kivágunk négy, egyre nagyobb méretű tojásformát. Az alsót vágjuk ki egyben, a többit illeszthetjük két-három darabból is, ahogyan kifér.
A lapokat egymásra helyezzük, közben mindegyiket megkenjük. Az összeállításhoz csak a krém háromnegyed részét használjuk fel. A többivel formásra „vakoljuk” a tortát, óvatosan beborítjuk a vékonyabb piskótalappal, ezzel tesszük egyenletessé a formát. A marcipán nagyobbik felét halvány sárgára színezzük, és két folpack között vékonyra nyújtjuk, majd befedjük vele a tortát. A leeső darabokat összegyúrjuk, ebből formázzuk a csibék testét és fejét egy-egy cseresznyényi golyóból. A kiskakas tarajához és a nárciszok középső részéhez a csipetnyi marcipánt egy csepp piros ételfestékkel színezzük.
A félretett marcipánmasszából vegyünk nagyobb diónyi darabot. Nyújtsuk vékonyra, kis kiszúrt körökből formázzuk a virágok szirmait. Kis átfedéssel illesszük egymáshoz. Erre helyezzük a piros virágközepet. A maradék marcipánt zöldre festjük, kinyújtjuk és csíkokra vágjuk. Ezzel a szalaggal „átkötjük” a tortát. A csibéket és a virágokat is elrendezzük.