A bőr, mint alapanyag több ezer éve van jelen életünkben. Főként az önellátásra berendezkedett halász, vadász és pásztor közösségek dolgozták fel ruházatnak, lábbelinek, használták tárolóeszközök készítéséhez – tokokhoz, tarisznyához, még fegyvernek is.  De megannyi mesterséghez is elengedhetetlen volt: pergamenkészítők, cserzők, tímárok, irha-, szíj- és nyereggyártók, vargák, szűcsök, kárpitosok, könyvkötők és tokkészítők – valamennyien ezzel az anyaggal dolgoztak. 

Bár ma már sokféle más anyaggal helyettesíthető, a valódi bőr és a belőle készült dolgok mégis rendületlenül részei a divatnak, öltözködésünknek, mindennapi életünknek.

Cikkünkben nemcsak a bőrözés alapfogásait mutatjuk be, de azt is, hogy a változatos színekben kapható bőrökből saját kezűleg készített vagy dekorált tárgyakkal miként teremthetjük újjá a tradicionális mintákat és formákat.
Az alapanyag beszerzésével legjobb, ha a cipőkellékeseknél próbálkozunk, mert ott természetes árnyalatokban és divatos színekben is kapható, és hozzájuthatunk maradékokhoz is, amelyek éppen elegendőek, hogy belekóstoljunk a bőrművességbe.

A divatos, rózsaszín tarsolyt rátétes mintával díszítettük, a kisméretű noteszre pedig domborított bőrborítás került. Mindkettő mintáját a népművészetből merítettük. A cikkben részletesen ismertetjük a bőr szakszerű lyukasztásának, vágásának, varrásának és bőrcsíkkal való összedolgozásának apró fortélyait, a domborítás menetét, valamint a munkához alapvetően szükséges szerszámokat, például a csontkést és a bőrvarrótűt.

A bőrözés hagyományos, mégis mai elemekkel frissített vonalát képviseli Terényi Gyöngy bőrműves, akivel Boda Ildikó készített interjút. Beszélgetésükből többek között kiderül, miként lett a bőrözés az élete, budapesti lány létére hogyan vezetett az útja egy kis faluba, ahol rabul ejtette az igazi hamisítatlan falusi életforma, és Gyöngy elmeséli azt is, hogyan lehet a hagyományos, régi formáknak a mai világban létjogosultságuk.