Egykor minden leány nagy izgalommal cifrázta a tojásokat nagyszombaton, ezzel várták húsvét hétfőn a legényeket. Érdemes felidézni a hagyományokat, mert semmi sem díszíti szebben az ünnepi asztalt, mint a saját kezűleg írt hímes tojás.
A tojásfestés szellemi központjának az erdélyi Gyimest tartják, számtalan minta származik erről a vidékről. Ahogy azonban a különböző népcsoportok települtek egyik megyéből a másikba, úgy keveredtek a minták, gazdagodtak a helyi motívumokkal – és vált örök vita tárgyává egy-egy mintarészlet eredete. Az ősi ornamentikát szigorú rendszer – vízszintes és függőleges osztókörök, valamint az ezeket továbbdaraboló segédvonalak – szerint alakították ki, de az idők folyamán ezek is szabadosabbak, változatosabbak lettek, talán csak a szimmetria az, ami általában megmaradt. Összegyűjtöttük néhány régió jellegzetes hímeseit, melyeket úgy ajánlunk, hogy nem tesszük le voksunkat a minták eredetét illetően.
Több száz vagy tán ezer különféle mintát lehetne felsorakoztatni Gyimes vidékéről. A klasszikus ősi motívumokat minden falu egy kicsit a maga szája íze szerint finomította, cicomázta, egyedi részletekkel és színvariációkkal gazdagította.
Palócföldön a hagyomány megőrzése mellett sok újítást vittek a tojáscicomázásba. Losonc vidékén hódítottak a kétszínű tükörképet mutató tojások, Gömörön pedig nem olvasztották le a viaszt, hanem bedörzsölték aranyporral a mintázatot.
Bemutatjuk még a sárközi vidékre jellemző, cirkalmas hímzésmintákat idéző tojásokat és a baranyai, geometrikus felosztású, játékosabb motívumokkal díszített hímeseket. De nem maradunk adósok a Somogy és Zala megye, valamint a Balaton-felvidék mintavilágát tükröző tojásokkal és a szatmárvidéki batikolással készült hímesekkel sem.
A tojásírás, vagy írókázás lényege, hogy a motívumokat viasszal rajzoljuk a tojásra. Régebben az „írni” szó rajzolást jelentett, hiszen az írás a rajzolásból, a képírásból eredeztethető. Legfontosabb eszköze az íróka (vagy más néven gice, kisica), egy fémcsöveskés vagy tölcséres mintázó szerszám, bár egyes vidékeken vékony pálcával viszik fel az olvadt viaszt a tojásra.
A magazinban részletesen olvashat még a tojásíráshoz szükséges alapanyagokról, kellékekről, a tojások megfelelő előkészítéséről, és kiderül az is, miért jó, ha langyos tojásra írókázunk, és miért fontos, hogy a tojás héján lévő vékony zsírréteg ne sérüljön.
Megtudhatják, hol lehet az írókát beszerezni, vagy hogyan lehet akár házilag is elkészíteni.
Megismertetjük az írókázás mikéntjével, apró fortélyaival. Írunk a festés lényeges tudnivalóiról, a különféle növényi festékek jellegzetességeiről és arról is, hogy mivel lehet tartóssá tenni a természetes festőlevek színeit a tojásokon. Szóba kerül az is, hogyan készülnek a többszörösen viaszolt-színezett tojások, és a viasz leolvasztásának, a tojások fényezésének fogásaiba is beavatjuk.
Boda Ildikó vendégeként Mosonyi Éva tojásírót ismerhetik meg, aki nemcsak népi iparművész, és a Magyar Kézműves Remek pályázat díjazottja, de magyar rekorderként is jegyzik, 1500 megfestett tojásával.
Éva mesél arról, hogyan élt együtt gyermekként a hagyományokkal, a nagymamája miként adta át neki többek között a viasszal való tojásdíszítés művészetének titkát, és hogy egy iskolai kiránduláson, egy múzeumban miért csodálkozott rá a kiállított tárgyak között lévő, festett tojásokra.
Megtudjuk tőle, hogy a tojásírás motívumvilága időben meddig követhető nyomon, majd egy robbanásszerű változás után hogyan szóródott szét a motívumkincs, és lehet-e még rendszerezni a mintákat.
Éva elárulja azt is, miért került régen a hímes tojás a szántáskor az első barázdába, és a jelképek, szimbólumok hordozójaként miért jelentett jóval többet egy locsolkodásért járó tárgynál.
Tolmácsoljuk a kérését is, miszerint ne kifújt tojást fessünk húsvétkor, hanem főttet, majd ne sajnáljuk azt feltörni és megenni. Így következő évben is újra mintázhatunk, s ezzel tovább éltetjük a hagyományt.
A képek a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban készültek.
2008. március
Már kapható február számunk!