Hajdanán, aratás idején a parasztporták kapuját díszítették az aranyló szalmaszálakból készült fonatok, koszorúk. Kisebb méretű változataik pedig a karácsonyfára kerültek. Magunk is megfonhatjuk őket, mindehhez csak a hagyományos szalmafonás fogásait kell megismernünk.
A fénymásológépnek és a nyomtatónak nemcsak a munkában vehetjük hasznát, de segítségükkel pillanatok alatt különleges díszítőelemeket is készíthetünk. Ezeket aztán számtalan módon használhatjuk dekorálásra.
A kukorica száraz levele, a csuhé többféle módon felhasználható, egyik technikájával, a fonással 2007 oktbóberében már foglalkoztunk. Az októberi Praktikában a sodrást mutatjuk meg, amely egy kis gyakorlással gyerekjátéknak fog tűnni.
Itt az alkalom, hogy a népszerű kerámiamozaikok mellett kipróbáljunk néhány újdonságot is. Az ollóval vágható akrillapocskák, a kézzel apróra törhető és a gyöngyházhatású fajták használatára is adunk ötleteket.
A frissen befőzött lekvárok, szörpök és befőttek üvegeit azon melegében feldíszíthetjük tartalmukat hirdető címkékkel. A matricák több szezont is kibírnak, csupán az évszámot kell évről évre módosítani.