hirdetés

Fizess elő
a magazinra!
Alkoss
velünk!

OTTHON DEKOR DIY CSALÁD ÚJRAHASZNOSÍTÁS EGÉSZSÉG GASZTRO AMIGURUMI INSPIRÁCIÓ ALKOTÓINK

Készüljetek együtt a gyereknapra: 3 kreatív ötlet papírból

Mindjárt itt a gyereknap, amit már minden gyerkőc izgatottan vár. Készüljetek rá közösen, mutatunk három kreatív ötletet papírból, amit együtt is megvalósíthattok.

Papírvirágok

Színes papírlapokból vágjatok ki nagyjából fél centiméter vastagságú csíkokat. Legyen kéznél egy sárga színű is, ebből kell kivágni a virág közepét. Ha megvannak a kis körök is, egyesével ragasztgassátok rá a színes papírcsíkokat úgy, hogy szirmokat alkossanak. Végezetül a hátoldalukra rögzítsetek egy zöld papírszívószálat és kész is van a csodaszép virág.

Napocska dísz

Ehhez a napocskához három-három citromsárga és narancssárga színű papírlapra lesz szükségetek. Mindegyikből vágjatok ki kettő-kettő kör- és háromszögalakot a videón látható módon. Hajtsátok ketté a köröket, és hatot-hatot ragasszatok össze úgy, hogy a színeket felváltva használjátok. Ezt követően jöhetnek a háromszögek, ezek lesznek a napocska sugarai: ragasztgassátok a félkörre őket. Középen vezessetek át egy fonalat, hogy később fel tudjátok akasztani és ragasszátok rá a hátoldalát is: a maradék sugarakat és a napocska másik felét.

Állati dekoráció papírgurigából

Gyűjtsetek össze jó sok feleslegessé vált vécépapír- és papírtörlő-gurigát. Válasszátok ki kedvenc állataitokat, lehet az egy zsiráf, elefánt vagy polip is, szinte bármit elkészíthettek belőlük. Fessétek ki a gurigákat az állatok bundájának színe szerint, majd rajzoljátok meg az arcát, és jöhetnek a kiegészítők: ragasszátok rájuk a füleket, farkakat és vágjátok ki a lábaikat, ha szükséges.

1272.1280x720.jpg



hirdetés


Legnépszerűbb témák


hirdetés


hirdetés


EZT IS Ajánljuk

TI KÜLDTÉTEK
Decoupage dobozka
ÚJDONSÁGOK
Tengeri papírvilág
KIEGÉSZÍTŐK
Dekorálj kaktusszal











OTTHON DEKOR
NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA
DIY
ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY
CSALÁD
GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK
ÚJRAHASZNOSÍTÁS
ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET!
EGÉSZSÉG GASZTRO
LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK
AMIGURUMI
ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK
INSPIRÁCIÓ
TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk
ALKOTÓINK
Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita
WEBSHOP