Az udvarhölgyek csodálatos barokkos ruhájához egyetlen centiméternyi szövet sem kellett, mert olcsó krepp papírból szabtuk, varrtuk és ragasztottuk minden darabját. A jelmezekhez természetesen kiegészítőket is készítettünk, legyezőt, nyakéket és az elmaradhatatlan parókát.
A ruhák elkészítéséhez csak az ollót és a ragasztót kell kézbe vennünk, de leülhetünk a varrógéphez is, ha inkább a varrásban vagyunk járatosak. A krepp papír hálás anyag, mert rugalmas, lehet gyűrni, redőzni, ráigazítani különféle alapformákra, ahogy azt a szoknyáknál és a parókáknál is tettük. Igaz könnyebben is szakad, de ezt kivédhetjük, ha a kényesebb helyeken két rétegben használjuk, például a fűzőknél. Kaphatók vastagabb krepp papírok is, ezeket kiválóan használhatjuk alapnak, erre dolgozhatjuk rá a vékonyabb papírból a díszesebb felső rétegeket. A krepp papírt látványosan kombinálhatjuk mintás csomagolópapírral és színes szalagokkal, gyöngyökkel is.
A szoknyáknak vastagabb krepp papír alapot készítettünk, erre fodrokat ráncoltunk illetve gyűrt papírból ragasztottunk betétrészt. A fűzőket hasonlóan alakítottuk ki, vastagabb alapra vékony papírból hajtogattunk és ráncoltunk díszes borítást, az egyiket elöl, a másikat hátul fűztük szalaggal szorosra. A ruhákra a rózsadíszeket is krepp papír csíkokból sodortuk. A rizsporos parókák első ránézésre ugyan bonyolultnak tűnhetnek, de egyszerű kartonvázra készültek, amire a vékony fehér kreppet néhány egyszerű mozdulattal hajthatjuk rá. A ruhákhoz egy-egy színes harisnyanadrágot is átalakítottunk, fűző alá húzott vékony blúzocska lett belőlük mindössze három nyisszantással. A legyező és az álarc is fontos kelléke a titokzatos megjelenésnek, mind a kettő kartonból készült, egy kevés tortapapír és csomagolópapír kiegészítéssel. A papírruhák tárolásával farsang után nem lesz gond, hiszen egyszer használatos darabok, ha elszakadtak, ki is dobhatjuk őket.